Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

KillerGoth

Az 1976 óta az Egyesült Államokban kivégzett nők listája, 1. rész

2016. július 02. - Jack Hate

Az Egyesült Államokban 1972-ben alkotmányellenesnek ítélték és eltörölték a halálbüntetést. 1976-ban azonban mégis visszaállították, s 1977-ben bevezették a méreginjekciót. Aztóta több mint ezer embert végeztek ki, de ebből csak 16 volt nő. Ezen a listán 2 részben sorra vesszük ezeknek a nőkek az életét, a bűneit és halálukat.

1.  Velma Barfield, 1984, Észak-Karolina (méreginjekció)

velma-barfield-3.jpg

Velmának rossz gyermekkora volt, ezért felnőttkorában nyugtatófüggővé vált. 1969 és 1978 között Velma hét embert ölt meg. Első áldozata az anyja volt, akitől korábban pénzt lopott a gyógyszerekre. Megölt egy idős házaspárt és több férjét is a pénzükért.  Hat áldozatát arzénnal mérgezte meg, egyik férjére azonban rágyújtotta a házát, mintha baleset lenne. Utolsó áldozatát, a vőlegényét azért ölte meg, mert az tudomást szerzett arról, hogy korábban börtönben volt csalásért. Ez azonban már túl gyanús volt, és Velmát öt gyilkosságban bűnösnek találták. A siralomházban leszokott a gyógyszerekről, vallásos keresztény lett és sokat segített a baántalmazott, fiatal lányoknak. Tetteit azonban nem tehette jóvá, és Velmát 1984-ben kivégezték.

2. Karla Faye Tucker, 1998, Texas (méreginjekció)

pho-10sep23-254489.jpg

Karla már gyermekként drogos prostituálttá vált. Megismerkedett egy rosszfiúval, Danny Garrett-tel.  1983-ban a pár csákánnyal agyonvert egy házaspárt, és kirabolták őket. Karla egyenrangú partner volt, és a tette elkövetésekor orgazmusa volt. Mindkettejüket halálra ítélték. Karla a siralomházban megtért és hozzáment egy lelkészhez. Babákat készített gyerekek számára és rabtársait is megpróbálta jó útra téríteni. Bár az EU és az ENSZ is tiltakozott, George Bush kormányzó hajthatatlon volt, és nem kegyelmezett. Karlát 1998-ban végezték ki.

3. Judy Buenoano, 1998, Florida (villamosszék)

judy-buenoano-3.jpg

Judy vérbeli szélhámos volt, több biztosítási csalás és gyújtogatás is szárad a lelkén. 1971-ben arzénnal megmérgezte férjét, aki katonaként dolgozott az amerikai légierőnél. Később megmérgezte a partnerét, és 18 éves fiát is. Utóbbi azonban túlélte a gyilkossági kísérletet, de lebénult. A pszichopata anya ezért kenutúrára vitte a fiát, majd kilökte a járműből és vízbe fojtotta. Később Judy felrobbantotta vőlegénye autóját, de a férfi túlélte, és a gyilkost letartóztatták. Halálra ítélték, és 1998-ban kivégezték. A villamosszéket ő választotta.

4. Betty Lou Beets, 2000, Texas (méreginjekció)

616beets.jpg

A hatgyermekes pincérnőt, Betty-t mindenki elbűvölőnek és bájosnak találta, ám a válóságban igazi pszichopata volt. 1981-ben lelőtte alvó férjét, majd lánya segígségével elásta a kerzjében. Nem sokkal később hozzáment Jimmy Don Beets tűzoltóparancsnokhoz, de 1983-ban őt is megölte és elásta fia segítségével. Ez már túl gyanús volt, ezért letartóztatták, és kertjében megtalálták a két holttestet. Bár gyermekei ellen vallott, halálra ítélték, és 2000-ben ő volt a második nő, akit Texasban kivégeztek.

5. Christina Marie Riggs, 2000, Arkansas (méreginjekció)

christina_marie_riggs.jpg

Christinának borzalmas élete volt és az elméje a sok megrázkódtatástól megbomlott. 26 évesen már két gyermeket nevelt egyedülálló anyaként. Elhatározta, hogy megöli magát, de nem akarta, hogy gyerekeit elválasszák egymástól. Kálium-kloridot injekciózott a gyerekek vénáiba, de a  méregtől annyira szenvedtek, hogy az anyjuk nem bírta nézni. Végül párnával megfojttta őket, majd megát is megpróbálta megölni. Az öngyilkosság nem sikerült, letartóztatták, és halálra ítélték. A közvélemény szörnyetegnek kiáltotta ki, és két évvel a gyilkosságok után, 28 évesen kivégezték.

 6. Wanda Jean Allen, 2001, Oklahoma (méreginjekció)

wanda-jean-allen-13.jpg

2001-ben Oklahoma erősen belehúzott, ugyanis egy év alatt végeztek ki három nőt is: Wanda Allent, Marilyn Plantzet és Lois Smith-t.

A leszbikus, néger Wanda féltékenységből öltm meg két nőt is. Detra Pettus nem bírta Wanda féltékeny természetét, ezért szakított vele. 1981-ben az elhagyott nő lelőtte volt szeretőjét. Ezt követően Allen összejött Gloria Jean Leathers-szel, de kapcsolatuk ismét viharos véget ért. 1988-ban Wanda lelőtte őt is. A gyilkost letartóztattták. A védelem azzal érvelt, hogy a vádlott elméje nem egészséges, ennek ellenére Wandát halálra ítélték. Bár sokan, főleg kisebbségi szervezetek tiltakoztak az ítélet ellen, 2001-ben kivégezték a nőt.

7. Marilyn Plantz, 2001, Oklahoma (méreginjekció)

marilyn_plantz.jpg

Marilyn ott hagyta a középiskolát, hogy hozzámehessen szerelméhez, James Plantzhez. Született két gyermekük, és James gondnokként dolgozott éjszakai műszakban. Bár a fizetésből el tudta tartani az egész családot. Marilyn bondogtalan volt, mivel férje keveset volt vele. Szeretőt fogadott a 18 éves afroamerikai William Bryson személyében. James-nek volt egy 300 000 dolláros életbiztosítása, amely baleseti halál esetén a dupláját jelentette. Marilyn megkérta Brysont és annak barátját, Clinton McKimble-t, hogy öljék meg a férjét. 1988-ban a két fiatalember baseballütővel megverte, majd az autójában élve elégette James-t. Bryson életfogytiglani börtönt, kapott, két bűntársát halálra ítélték.

8. Lois Nadean Smith, 2001, Oklahoma (méreginjekció)

letoltes_2.jpg

Lois, másnéven "Gonosz Nadean" egy lelkipásztor lánya volt, és könyvelőként dolgozott. Köztudottan hirtelenharagú volt, amit alkohollal és droggal erősített fel. Fia, a 18 éves Greg a barátnőjével, a 21 éves Cindy Baillee-vel drogdílerként működött, de aztán a pár szakított. Lois attól félt, hogy Cindy feljelenti Greget a kábítószer-elleneseknél, ezért 1982. július 4-én Greg segítségével elrabolta a lányt. Nadean brutálisan megkínozta a lányt, a fia pedig már nem tudta megállítani. Az anya nyakonszúrta, fojtogatta, és az áldozat nyakára taposott. Rengteg lövést leadott rá, de csak a végén ölte meg. Greget életfogytiglani börtönt kapott. Az esküdteket nem érdekelte Lois anyai ösztöne, inkább az áldozaton talált sérülések. Nadeant halálra ítélték, és 2001-ben végezték ki. Vele megszakadt a 2001-es oklahomai átok.

A következő 8 nőt a cikk következő részében mutatjuk be.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr538861540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása