Eva Curry 1889. június 17-én született az ontariói Haliburtonben, Kanadában. Kamaszkorában Torontóba költözött, ahol megismerte William Coo-t. Egymásban szerettek, összeházasodtak, és 1921-ben New Yorkba költöztek. Akkoriban még nem volt nagy divat a nőknél, hogy ők is dolgozzanak, de Eva büszkesége nem engedte meg, hogy a férjével tartassa el magát. Egy Oneonta nevű kisvárosban megnyitotta a saját kocsmáját, a Kis Eva bárját. Az alkoholtilalom felvirágoztatta az üzletet, és Eva ivója lett a város legforgalmasabb zugkocsmája. A pincérnők mind prostituáltak voltak, akiknek Eva szabd kezet adott, így növelve a nely vonzerejét. Az asszony megszerezte a helyi rendőrséget és a seriffet is, akik nőkért és alkoholért cserébe szemet húnytak az üzelmei fölött.
A piszkos munka ellenére Eva kedvesnek tudta mutatni magát. Például gondoskodott a kocsmája alkoholista gondnokáról, Harry "Gyagás" Wrightról is. A férfi szellemi fogyatékos volt és képes volt úgy berúgni, hogy beszélni sem tudott. Az anyjával élt, majd annak halála után Eva vette a szárnyai alá. Ám nem szeretetből tette: elsikkasztotta a férfi örökségét és felgyújtotta a házát a biztosítási pénzért.
Ám hamarosan tragédia történt. 1929. október 24-én kirobbant a nagy gazdasági világválság, mely sokakkal egyetemben Evát is tönkretette. A nőnek nem volt pénze az üzlet életben tartására, de Harry alkoholizmusának a fedezésére sem. Így hát nekilátott egy terv kidolgozásába, mellyel hasznot húzhatott volna a gondnokból. Rávette Mr. Wrightot, hogy kössenek életbiztosítást a nevére, és tegye meg Mrs. Coo-t kedvezményezettnek. Több szerződést is megkötöttek, melyek kimondták, hogy ha Harry balesetben hal meg, a kötvények összértéke megkétszereződik. Ez összesen 12 000 dollárt jelentett, ami akkoriban hihetetlen összegnek számított. Eva meg akarta ölni a gyámoltját, de elővigyázatosságból megkérte az egyik alkalmazottját, Martha Cliftet is, hogy segítsen neki. A nő, aki mindig is rendkívül hűséges volt a főnökéhez, elfogadta az ajánlatot a nyereségből való részedesésért cserébe. Tehát már minden el volt rendezve, csak Harry-nek kellett még meghalnia.
1934. június 14-én a két nő autóval elvitte a célszemélyt egy elhagyatott hegyvidékre Oneonta mellett. A férfi és Eva kiszállt a járműből, majd a nő egy súlyos fakalapáccsal hátulról leütötte az 52 éves áldozatot. Harry utolsó szavai állítólag ezek voltak. "Te jó ég! Már értem, miért hoztál ide!". Martha ezután áthajtott a még élő testen, hogy a bűntény tényleg balesetnek tűnjön. Ám ekkor megjelent a földterület dühös tulajdonosa, Iva Think. A nő nem látta Harry-t, mivel az már az autó alatt volt. Kérdőre vonta a birtokháborítókat, hogy mit keresnek a földjén. Eva úgy döntött, hogy a legjobb védekezés a támadás. Veszekedni kezdett Ivával, aki végül feladta és elment. A gyilkosok pedig egy árokba dobták az áldozat véres holttestét.
A rendőrség felfedezte a tetemet, és azonosították az áldozat személyét. Oneontában köztudott volt, hogy Harry iszákos, és a pathológiai vizsgálatok sem mutattak semmi érdemlegeset. A nyomozók úgy vélték, hogy a férfi részegen egy autó elé tántorgott, és cserbenhagyásos gázolásról van szó. Eva így be tudta váltani a biztosíátsi kötvényeket. Az ügynököt azonban zavarta, hogy a hölgy milyen izgatott, amiért megkaparinthatja a pénzt. Akkoriban gyakori volt a nőknél az életbiztosási csalással egybekötött gyilkosság, ez volt a női kivégzések vezető oka. Az ügynök szólt a rendőröknek, akik elrendelték a holttest újabb vizsgálatát. Ezúttal megtalálták a kalapács okozta sérülést, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy Harry feküdt, amikor elütötték. Amikor Iva Think bejelentette a gyanús nőkkel való találkozását, a rendőrség letartóztatta Evát és Marthát. Cliftet megtörte a három napon át tartó, étlen-szomjan folytatott kihallgatás, és mindent beismert.
A média felkapta az ügyet. Az emebreknek tetszett a humoros, izmos Eva Coo. Ráadásul közben kiderült, hogy a nő más alkalmazottaira is kötött életbiztosításokat, így valószínűleg több embert is meg akart ölni. Sokan ma is úgy vélik, hogy többszörös gyilkos lehetett. Ám egy dolog biztos. Míg Marthát húsz évtől életfogytig terjedő börtönnel sújtották (ebből csak 13-at töltött le), ő már nem volt ilyen szerencsés. Az üzletasszonyt halálra ítélték, és 1935. június 27-én villamosszékben végezték ki. Utolsó szavaiban így köszönt el a kivégzés tanúitól: "Viszlát kedveseim!"
