Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

KillerGoth

3 vérfertőzési ügy, melyek gyilkosságba torkolltak

2017. május 16. - Jack Hate

Együtt a világ ellen

A két francia lány, Christine és Léa Papin egy önző, hiú és kapzsi nő lányai voltak. Az anyjuk még kisgyermekként kolostorba küldte őket, ahol a lányok csak egymásra számíthattak. Később Christine-t az anyja szobalánynak adta, hogy abból ő is profitálhasson. A kis Léa évekre egyedül maradt, mígnem kamaszként ő is együtt dolgozhatott a nővérével. Christine munkát szerzett neki a gazdag Lancelin családnál, akiknél ő is dolgozott. Egy közös ágyon osztoztak a padlástérben, ráadásul a viszontlátás öröme náluk kifejezetten intenzív volt.

Röviddel azután, hogy újra találkoztak, a lányok egymás szeretete egymás iránt túlment az egészséges határon. Mivel csak egymásra számíthattak, és csak egymással tartottak fenn kapcsolatot, egyedül egymástól kapták meg azt a törődést, melyet az emberek többsége többféle forrásból kap meg. Ahogy a nemiségük ébredezni kezdett, a lányok leszbikus szexuális kapcsolatba kerültek. Ez még jó ideig folytatódott, és hamarosan Lancelinék is tudomást szereztek róla. A házban nyílt titok volt a lányok kapcsolata, de a munkaadók igyekeztek tűtőztetni a dühüket.

papin-sisters-1_1.jpg

Léa és Christine Papin

Azonban 1933-ban Madame Lancelin felmérgelte magát, mivel Léa vasalás közben véletlenül rövidzárlatot okozott. Ordibálni kezdett a lányokkal, miközben vele volt a saját lánya, Geneviev is. Kiabálás közben az asszony becsmérelni kezdte a szobalányai viszonyát, mire Christine nem bírta tovább, és rátámadt a két nőre. A verekedésbe Léa is beszállt, és együtt kikaparták a két áldozat szemét. Ezután a lányok kalapáccsal agyon verték és konyhakésekkel halálra szurkálták a két Lancelint.

A mészárlás után Léa és Christine szeretkeztek, de időközben hazatért a családfő, Monsieur Lancelin. A férfi megtalálta a felesége és a lánya hulláját, és kihívta a rendőrséget. Azok megtalálták a meztelen elkövetőket, és letartóztatták őket. A lányok beismerték bűnüket. Christine-t guillotine általi halálra ítélték, de ezt később életfogytiglani kényszermunkára enyhítették. 1937-ben egy elmegyógyintézetben halt meg. Léa tíz év kényszermunkát kapott, és 1943-ban szabadult.

Csalás, szex és gyilkosság

A floridai Edgewaterben a jómódú fogorvos, Norman Larzelere luxuskörülményeket biztosított a családjának. Több házuk, luxusautóik és rengeteg pénzük volt. A férfi elhidegült felesége, Virginia imádta férje anyagi javait, de Norman nélkül akarta élvezni azokat. Miközben a férje rendelőjében dolgozott, az asszony rengeteg pénzt sikkasztott el a férfitól. Emellett több férfival is rendszeresen megcsalta a férjét.

tumblr_oe62ktusa81seqhkmo1_400.png

Virginia és Jason Larzelere

A nő hűtlensége nyílt titok volt, de  a bűnei még ennél is súlyosabbak voltak. Virginia szemet vetett a saját, 18 éves fiára, Jasonra. A nagydarab srác, aki meglehetősen agresszív volt és kacérkodott a homoszexualitással, beleszeretett a saját anyjába. Nem tudta, hogy Virginia csak pénzt remélt a kapcsolatból. Az asszony ugyanis végig kérdezte a szeretőit, hogy ki ölné meg Norman Larzelere-t, és Jason volt az egyedüli, aki igent mondott.

1991. március 8-án Jason egy lefűrészelt csövű puskával rontott be az apja rendelőjébe, és amint meglátta Norman Larzelere-t, üldözni kezdte. A férfi berohant egy kezelő helységbe, és közben rájött, hogy a támadója a saját fia. Kiabálni kezdte, hogy "Jason! Jason!", mire a fegyveres az ajó másik oldalán meghúzta a ravaszt. Az ajtó betört, a golyó pedig eltalálta és megölte Normant.

A nyomozók gyanították, hogy Jason Larzelere ölte meg a fogorvost, de indíték híján Virginia után kezdtek nyomozni. Miután kiderült, hogy a nő megemelte a férje életbiztosítási összegét a halálát követő hetekben, anyát és fiát letartóztatták. Mindkét vádlott tagadott, és bizonyíték hiányában Jasont fel is mentette a bíróság. Jelenleg is szabadlábon van. Virginiát azonban bűnösnek találták a gyilkosságban, és halálra ítélték. A büntetését azóta életfogytiglani börtönre enyhítették.

A magyar állelkész eltüntette a bizonyítékokat

Pándy András, a Belgiumban élő magyar állelkész látszólag egy boldog családapa volt. Rendszeresen olvasta a Bibliát, és mindenki kitűnő protestánsnak tartotta. Ám zárt ajtók mögött a férfi egy szörnyeteg volt, aki szexuálisan zaklatta a saját gyermekeit, Ágnest és Dánielt, valamint a mostohalányát, Tímeát. Azonban egy idő után nem tudta kordában tartani az eseményeket, és úgy tűnt, hogy letartóztathatják a pedofília és a vérfertőzés miatt. Úgy döntött, hogy eltünteti a tanúkat.

andreaspandy.jpg

Pándy Ágnes és Pándy András

A férfi megparancsolta a legkiszolgáltatottab ágyasának, Ágnesnek, hogy segítsen neki a gyilkosságokban. 1986 és 1989 között a páros megölte Pándy két feleségét és négy gyermekét is. Az áldozatokat egy tompa tárggyal leütötték, majd pisztollyal lelőtték. Ezt követően a holttesteket feldarabolták, a darabokat sósavban feloldották, és a megmaradt, nagyobb darabokat egy mészárszékre vitték. Pándy Tímeát is többször meg akarták ölni, de az Kanadába, majd Magyarországra szökött előlük.

Végül Ágnes a rendőrségre ment, és bevallotta, hogy öt gyilkosságban is segédkezett az apjának. Sőt, kijelentette, hogy az egyik húgát ő ölte meg, mert attól félt, hogy az veszélyt jelent az apjával való kapcsolatára. A vallomása és a bizonyítékok alapján Pándy Andrást életfogytiglani börtönre ítélték, és 2013-ban egy öregek otthonában halt meg. Pándy Ágnes huszonegy évet kapott, de 2013-ban a mellrákja miatt szabadlábra helyezték.

A bejegyzés trackback címe:

https://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr8212509675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása