A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

Amikor egy anya dühe tömeggyilkosságba csap át - Kelly Silk

2016. december 30. - Jack Hate

Az east hartfordi, connecticuti édesanyára, Kelly Silkre (lánykori nevén Mullen) sokan felnéztek az ismerősei közül. A jó megjelenésű, újjászületett keresztény Kelly a kertváros és a helyi újbaptista egyházközösség aktivistája volt. Keresztényi szellemben nevelte négy gyermekét, és jól megvolt a férjével, Charles Silkkel. A barátaik és a szomszédaik igazi, amerikai háziasszonynak tartották.

Ám a zárt ajtók mögött megmutatkoztak a Silk család problémái. A szülők négy gyermeket neveltek, ebből három még nem volt három éves sem. A legidősebb gyermek, a 9 éves Jessica Mullen ráadásul Kelly egyik korábbi kapcsolatából származott. Míg Charles dolgozott, az anya vezette a háztartást, gondozta a három kisebb gyereket, és otthon tanította Jessicát. Ez óhatatlanul kikezdte a nő idegeit.

Ám nem csak a házimunka ment Mrs. Silk agyára. A nő még csak hét éves volt, amikor az anyja, Marilyn, aki már egy ideje depresszióban szenvedett, öngyilkos lett. A kis Kelly fedezte fel, hogy az anyja már nem él. Ez a trauma beleégett a lány elméjébe, és nem értette, hogy az Marilyn miért nem ölte meg akkor őt is. Hibásan fogta fel a helyzetet, és ez az állapot egész életében megmaradt. Az anyja, ha akaratlanul is, de megmutatta, hogy öngyilkossággal kell kezelni a depressziót. Az apa nem nősült újból, ehelyett egyedül nevelte Kelly-t és a két másik gyerekét.

És ez még nem minden. A három kisebbik gyermeke születése után a nőnek szülés utáni depressziója volt - ugyanettől a betegségtől szenvedett Marilyn is. Ezt a gyakori rendellenességet a hormonok váltják ki, ennek ellenére a betegek sokszor a gyermeküket hibáztatják érte. Nem tudnak úgy ránézni az újszülöttre, hogy ne az őket kínzó szenvedést látnák bennük. Kelly-nek legalább három terhességénél is fellépet ez a kór, és dühét az ártatlan kisdedeken vezette le. A családi házban házi készítésű pálcák és bunkós botok voltak, és mindegyiken volt egy-egy bibliai idézet. A bigott és gondterhelt szülők ezekkel fenyítették a gyerekeket. Ez borzalmas módszer volt, ennek ellenére Kelly és Charles mélyen hittek benne. A gyerekeken talált sebek felkeltették a gyermekvédelmi-hatóságok figyelmét is, de Mrs. Silk rendre elküldte a nyomozókat a háztól. Végül eredménytelenül lezárták az ügyet.

Kelly közben nyugtatókon élt, de az ismerősei látták, hogy min megy keresztül. Azt tanácsolták, hogy menjen el egy pszichiáterhez - és valóban, ez az egyetlen egy mód létezik a depresszió leküzdésére. De Kelly inkább a lelkipásztorához ment, aki hallani sem akart az orvosi kezeléstől. (Bár a nagyobb, történelmi egyházak többnyire nem ellenzik az orvostudományt, az Amerikában gyakori kisegyházak sokszor tiltanak mindenféle tudományos kezelést. Ez persze nem jellemző mindegyik gyülekezetre és lelkészre, de Kellyék nem jó ajtón kopogtattak.) A nő azt a tanácsot kapta hogy imádkozza ki magából a pszichózisát. Józan paraszti ésszel is belátható, hogy a gyermekágyi depressziót nem lehet csak úgy "kiimádkozni", sokszor kórházi segítségre van szükség. Kelly-t ez nem érdekelte.

Az imák nem váltak be, Kelly pedig egyre méllyebbre süllyed a depresszióban. Elkezdte szedni a Prozac nevű antidepresszánst, de 1998-ban öngyilkosságot kísérelt meg a gyógyszer túladagolásával. Túlélte, és abbahagyta a gyógyszer szedését. Nem tudott megbirkózni a négy gyerek nevelésének zűrjével, és képtelen volt kézben tartani a dolgokat. Küszöbön állt a katasztrófa.

1999. június 10-én, csütörtökön éjszaka a Silk család már aludt. Ám a legfiatalabb gyerek, a mindössze két hónapos Joshua felkelt, és sírni kezdett. Ez egy kisbabánál megszokott jelenség, de a zaklatott Kelly dührohamot kapott. A stressz végleg kikészítette, és a gyermekágyi depressziója átalakult gyermekágyi pszichózissá. Ez egy hallucinációkkal és téveszmékkel járó állapot, ami már nem egyszer fordult tragédiába. Kelly elméje is elborult, a nyakánál fogva felkapta Joshuát, és fojtogatni kezdte. A kisfiú még élt, amikor az anya visszadobta a kiságyba.

Kelly fogott egy kést, és elkezdte szurkálni vele alvó férjét. A 39 éves Charles Silk kivánszorgott az ágyból, és elmenekült egy másik szobába. A neje követte, és többször beledöfte a kést. A 8 éves Jessica Mullen felébredt, és látta, ahogy az anyja megöli az apját. Az anya még mindig dühöngött, és megtámadta a lányát is. 61-szer szúrt a gyermekbe. Jessica még élt, de Kelly felkapott egy benzineskannát és utána futott. Lelocsolta a félholt lányt, és saját magára is öntött belőle. Ezután Kelly felgyújtotta magát.

A 32 éves gyilkosnő, 39 éves férje, valamint két gyermekük, a 3 éves Jennifer és a 17 hónapos Jonah odavesztek a tűzben. Joshua azonban, bár zúzódások voltak a nyakán és füstmérgezést is szenvedett, túlélte a támadást. És hihetetlen módon volt még egy túlélő: a 8 éves Jessica. A kislány 61 nyílt sebből vérezve és lángolva kirohant a házból és átment a szomszédokhoz. Valaki egy pokrócot dobott rá és eloltotta a tüzet. A lány elmondott mindent a rendőröknek, azt is, hogy ki a gyilkos. A lány egész életében viseli majd a támadás okozta fizikai és lelki sebeket.

Ennek a valós és borzalmas történetnek meg van a tanulsága. Amennyiben az olvasók közül bárki észleli magán a depresszió tüneteit (levertség, fáradság, alvászavarok, stb.), az azonnal forduljon pszichiáterhez, mielőtt kárt tesz valaki másban vagy saját magában!

A bejegyzés trackback címe:

https://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr4312084589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boromisszazsolti 2017.01.01. 22:57:07

Tanulság lesz az inkább.