A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

A leggyomorforgatóbb dolgok, amiket valaha holttestekkel tettek

2017. május 11. - Jack Hate

A halál mindannyiunk számára egy szomorú és kísérteties dolog, ez normális. Az is teljesen elfogadott dolog, hogy az elhunytat bebalzsamozzák, majd eltemetik, esetleg elhamvasszák. De a a forgatókönyv 180°-os fordulatot vesz, annak bizarr következményei lehetnek. Most következzenek a történelem legfurcsább hullagyalázásai.

0_1.jpg

Sok brutális dologgal volt már dolgom, de olyan visszataszító történettel, mint Elena Hoyosé, még sohasem. A fiatal nő egy floridai kórházban dolgozott, és egy orvos, Dr. Carl von Cosel (bal) szemet vetett rá. A nő, aki erről sosem szerzett tudomást, 1931-ben meghalt tuberkolózisban. Van Cosel kihasználta az alkalmat, és két évvel később elrabolta szerelme holttestét. A saját házába vitte, ahol bevonta viasszal, és selyemruhába öltöztette (jobb kép). Egy csövet dugott a hulla vaginájába, hogy tudjon vele szeretkezni. És ezután a hálószobájában tartotta a múmiát, mint ha a felesége lett volna! Ez a szörnyű állapot hét évig tartott, mígnem Elena nővére rálelt a testére tetemére a doktornál. Van Cosel ezután - nem meglepő módon - elmegyógyintézetbe került.

friedrich_haarmann.jpgkarl_denke.jpg

A német sorozatgyilkos, Fritz Haarmann (bal) Hannoverben szedett fel fiatal fiúkat - legalább 27-et - akiket megerőszakolt, majd elharapta a torkukat. Ezután eladta a ruháikat és a húsukat. Eleinte szórakozásból és megélhetési célból ölt, de később már azért, hogy elkápráztassa fiatal szeretőjét, Hans Granst. Hihetetlen, de vele nagyjából egy időben egy másik német férfi, Karl Denke több mint harminc embert ölt meg Sziléziában. Ő is eladta áldozatai húsát, de Haarmann-nal ellentétben ő evett is belőle.

jeffrey-dahmer-503.jpgsteven-hicks.jpg

A homoszexuális fiatalember, Jeffrey Dahmer (bal) bizarr játékot talált ki magának. Férfiakat, elsősorban fiatal fekete és ázsiai fiúkat vitt fel magához, akiket megfojtott, felboncolt, majd önkielégítést végzett. Több szervez, izmot és csontot is megtartott, a maradékot pedig savban feloldotta, majd lehúzta a vécén. Legalább tizenhét embert ölt meg. A legdurvább gyilkossága pont az első volt. Az akkor 18 Dahmer felszedte 19 éves Stephen Hicks, akit a halála után feldarabolt, és többször eltemetett, majd újra kiásott. Végül ledarálta az áldozat húsát, és a dúvadak elé vette, akik hamar eltüntették. A csontokat pár évvel később egy hatalmas kalapáccsal porrá zúzta, melyet könnyen el tudott temetni. Szegény Stephen Hicks-ből szinte semmi sem maradt.

bb62ac10c25e516680904afe48f73f82.jpg643e9c16e51855ff83c544b83d1f4a18.jpg

A vileághírű amerikai sorozatgyilko, Ed Gein nőket mészárolt le, lenyűzta a bőrüket, magára öltötte, és afféle "transszexuális orgiát" tartott. Az áldozatai mind hasonlítottak az anyjára, így akarta maga mellett érezni a néhai asszonyt. Gein a vidéki házának egyik nagyobb szobáját be is rendezte azokkal a tárgyakkal (pl. bőrből készített lámpaburák, mellbimbókkal kirakott övek, stb), melyeket a halott nőkből készített.

Hasonló borzalmakat művelt a náci Ilse Koch a buchenwaldi koncentrációs táborban. Az az asszony halálra kníozta, vagy egyszerűen megmérgezte azokat a rabokat, akiknek impozáns tetoválása volt. Ezeket kivágatta a holttestek bőréből, és megtartotta. Emellett ő is készített különböző használati tárgyakat az áldozatiból. Ilyenek voltak a pénztárcái, a lámpaburái, a könyvborítói, az esernyői. A levágott fejeket papírnehezéknek használta.

d702e64d5cb6454423484791dfb32e67.jpg

 Az ausztrál hentes, Katherine Knight összeveszett az élettársával, John Price-szal, és 37 szúrással megölte. Ezután szakszerűen feldolgozta a tetemet, a darabokat megfőzte, és megetette a férfi gyerekivel.

kate_webster_filtered.jpg001_1.jpg

Hasonló bűntényt követett el a szobalány, Catherine Webster, aki 1979-ben megölte és feldarabolta a munkaadóját. Néhány darabját a Temzébe dobta, a fejet egy kocsma alá ásta el (ezt csak 2010-ben találták meg). A zsiradékot megfőzte, majd helyi fiúknak adta e. Ők disznózsírnak hitték, és azonnal megették.

A skizofrén Nikolai Dzhumagalijev több mint kilenc prostituáltat gyilkolt meg Kazahsztánban. A tetemeket megfőzte, és evett belőlük. Emellett sokszor a gyanútlan barátait is megvendégelte az emberhúsból. Jelenleg is elmegyógyintézetben ápolják. Az ő és Webster bűnei hasonlóak Katherine Knightéhoz, de csak a hentesnő ment el odáig, hogy a tulajdon apjuk húsát adja a mostohagyerekeinek.

edmund_kemper_mug_shot_1973.jpg

A kaliforniai Edmund Kemper tíz embert ölt meg, köztük az anyját és a nagyszüleit is. A többiek általában fiatal nők voltak. Kember változatos módon ölte meg áldozatait, akiket lefejezett, és csak aztán erőszakolt meg! Ugyanezt a saját anyjával is megtette! Ezután egy kádban feltrancsírozta a hullákat, a szerveket bezacskózta, és egy canyonba dobta. A fejeket úgy temette el a saját kertjében, hogy az anyja felé nézzenek, mert az "mindig azt szerette volna, hogy felnézzenek rá".

sarah-kolb.jpgadrianne-reynolds-2.jpg

A 16 éves Sarah Kolb (bal) féltékeny volt a szintén 16 éves Adrianne Reynoldsra (jobb), azért egy fiú segítségével agyon verte és megfojtotta. Ezután a páros kétszer meggyújtotta Adrianne holttestét, de az nem tűnt el. Ekkor a manipulatív Sarah talált egy másik fiút, aki egy fűrésszel feldarabaolta a megégett tetemet, és a darabokat egy verembe dobták. Ezután egy gyorsétteremben megebédeltek.

A bejegyzés trackback címe:

http://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr1012499389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.