A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

Két elásott férj ugyanabban a kertben - Betty Lou Beets

2017. május 05. - Jack Hate

1981 augusztusa, a texasi Gun Barrel City. A 46 éves pincérnő, Betty Lou Beets bejelentette a rendőrségen, hogy a férje nem jött haza a szokásos csónakázásából. Az eltűnt férfi a város népszerű tűzoltóparancsnoka, Jimmy Don Beets volt, akit mindenki óvatos csónakosnak tartott. A rendőrség kiment a közeli tóhoz, ahol megtalálták a férfi csónakját, benne egy mentőmellénnyel és egy doboz szívgyógyszerrel. Ám a holttest nem volt sehol, sem a ladikban, sem a víz alatt. A tetemet nem találták meg, a férfit eltűntnek nyilvánították.

A nyomozók nem tudtak mit kezdeni az esettel. Bizonyítékokat nem is találtak, intő jeleket azonban annál inkább. Amikor még csak három napja keresték Jimmy Dont, Betty már is megkérdezte, hogy mikor kaphatja meg az örökségét. A rendőröket zavarta, hogy nem siratja a férjét, egészen nyugodt volt. A nyomozók kikérdezték Jimmy Don, majd a felesége barátait is, és valami megdöbbentőre bukkantak.

betty-lou-beets-6.jpg

Jimmy Don Beets nem Betty Lou Dunevant első férje volt, még csak nem is a második. Az észak-karolinai származású nő ötször ment férjhez, ebből az utolsó négyre tíz éven belül került sor. Jimmy Don volt az ötödik. Ráadásul a negyedik férj, Doyle Wayne Barker hasonló körülmények között tűnt el alig két évvel korábban. Ő sem került elő sem élve, sem holtan. Egy eltűnés még ijesztő lehet, de ha két középkorú férfi tűnik el ugyanabban a kisvárosban, az már nyilvánvaló gyilkosság. Ráadásul ebben az esetben van még egy kapocs: Betty Lou.

Azonban a rendőrség nem talált elég bizonyítékot az asszony ellen. Még azt sem tudták bizonyítani, hogy a férfiakat megölték. Erre még két évet kellett várni, de megérte. 1985 júniusában egy férfi értesítette a gun barrell city-i rendőröket, és bejelentette, hogy bizonyítéka van a gyilkosságokra. Állítása szerint Mrs. Beets azzal viccelődött előtte, hogy elásta a férjét a kertjében. A nyomozók komolyan vették a sztorit, és házkutatási paranccsal mentek ki a nő házához. Először felfeszítették a nő tornácának fadeszkáit, mivel erről a helyről beszélt a már említett tanú. És mit ad Isten, tényleg megtalálták ott egy férfi hulláját.

betty-lou-beets-5.jpg

A nyomozati anyag szerint a férfire háromszor rálőttek egy .38-as kaliberű pisztolyból. A nyomozók nagyon örültek, hiszen azt hitték, hogy lezárhatják Jimmy Don Beets aktáját. Ám nem így történt. A patológiai vizsgálat kiderítette, hogy nem a tűzoltóparancsnok holttestét találták meg, hanem Doyle Wayne Barkerét, Betty negyedik férjéét. Végül is ez is valami, hiszen így már letartóztathatták az özvegyet, de Mr. Beets ügye még nem ért véget. 

Hogy valami támpontjuk legyen, a nyomozók ismét elővették Jimmy Don barátainak vallomásait. Az egyik részletet, melyre addig nem figyeltek fel, most kifejezetten érdekesnek találták.Többen is megerősítették, hogy hat hónappal az esküvő után Jimmy Don belekezdett egy "kívánságkút" építésébe. Ez egy egyszerű, de igen mély kút volt, melyet Betty kért tőle, és amely négy nap kemény munka után elkészült. Nem sokkal ezután Jimmy Don el is tűnt.

Azok a rendőrök, akik részt vettek Doyle Wayne Barker exhumálásában, megesküdtek rá, hogy a kút tele volt földdel, és a virágok voltak benne. A nyomozók úgy vélték, hogy a nő ezzel az ötletes kis kerttel akarta leplezni sötét célját. Ismét kimentek a Beets házból, és elkezdték kiásni a földet a kútból. És hamar felbukkant egy újabb férfi holtteste. Ő volt Jimmy Don Beets. Két lövés végzett vele.

Mindeközben Betty Lou a kihallgatószobában találta magát. Eleinte tagadta, hogy tudott volna a két hulláról, de amikor ez megdőlt, egy még sokkolóbb történettel állt elő. A nőnek hat gyermeke volt az első házasságából, és elmondása szerint a két legidősebb gyereke végzett a férfiakkal. A rendőrök azonnal bevitték őket, név szerint Shirley Stegnert és Robert Bransont.

A két fiatal hasonló történetről mesélt. Shirley elmondása szerint 1981-ben az anyja arról mesélt neki, hogy meg akar szabadulni Doyle Wayne Barertől, az akkori férjétől. Shirley azt javasolta neki, hogy váljon el, de az asszonynak ez nem tetszett. Ekkor kijelentette, hogy lelövi a férjét, és megkérte a lányát, hogy segítsen neki a holttest eltakarításában. Shirley nemet mondott, de Betty addig győzködte, hogy beadta a derekát. Shirley elmondása szerint azon az éjszakán ő a kertben várt, míg az anyja lelőtte a férfit, majd együtt kihurcolták és eltemették a holttestet. Betty ezalatt végig érzelemmentesen viselkedett.

betty-lou-beets-4.jpg

Robert Branson hasonló képpen mesélte el, hogy ő hogyan segített az anyjának eltakarítani Jimmy Don holttestét. Ebben az esetben is az asszony lőtte le az áldozatot, majd együtt eltemették, és elküldték Mr. Beets csónakját a tóra. Mind Robert, mind Shirley büntetlenséget kaptak a vallomásukért.

Az embereket megdöbbentette, hogy egy elbűvölő nő képes volt megölni és eltemetni két férjet is ugyanabban a kertben, ráadásul feltűnés nélkül. Nem értették, hogy mi vette rá Betty-t a gyilkolásra, és ez még a nyomozók előtt is kérdés volt. Ideje volt utánanézni Betty múltjának.

Betty Lou Dunevant 1937-ben született az észak-karolinai Roxboróban. Állítása szerint az apja szexuálisan zaklatta. Ennek hatására Betty Lou nem tanulta meg tisztelni a férfiakat, sőt, talán gyűlölte is őket. Tizenhat évesen hozzáment egy Robert Franklin Branson nevű férfihoz, hogy otthonról menekülhessen. Bár Betty szerint a férfi bántalmazta, a házasságukból hat gyermek is született. Azonban a nő megunta a háziasszony szerepkört, és elkezdett különböző bárokba és partikra járni. Feltehetően több férfival is volt viszonya. Tizenhat év házasság után azonban Bransonnak elege lett, és elvált a nőtől. Ő került ki a legszerencsésebben a Fekete Özvegy halálos hálójából.

betty-lou-beets-7.jpg

Betty időközben rájött hogy a férfiak vonzódnak hozzá. Fiatal volt, vonzó és jó társalgó. Hogy eltartsa a családját, pincérnőként kezdett dolgozni, és a munkája még több férfival ismertette meg. 1970-ben hozzáment Billy York Lane-hez, akire 1972-ben kétszer rálőtt egy veszekedés során. Lane túlélte. Önvédelemre hivatkozott, így megúszta a felelősségre vonást, bár azt senki sem értette, hogy miért hátulról lőtte fejbe. Elváltak, és a nő hozzáment egy Ronnie Threlkold nevű férfihoz. Ez a házasság mindössze pár hónapig tartott, mivel 1979-ben Betty autóval elütötte a férjét. Ő is túlélte, és beadta a válókeresetet, de a nő ezúttal sem került börtönbe. Még ugyanebben az évben hozzáment Doyle Wayne Barkerhez, és hamarosan meg is ölte, majd ugyanígy tett Jimmy Don Beets-szel.

Kétségtelen, hogy Betty nem szerette a férfiakat, de nem ez motiválta a gyilkosságok során. Egyszerűen kapzsi volt. Mindegyik férje után örökségre számíthatott, beleértve Jimmy Dont is. Minden bizonnyal ő volt a nő leggazdagabb férje. Hitelmentes háza, horgászcsónakja és életbiztosítása is volt, így Betty 100 000 dollárt kapott utána. És Betty pénzért hideg vérrel is képes volt gyilkolni. Ez volt Betty, egy szívtelen halálosztó. Semmilyen érzelmet nem produkált. Csak így lehetett képes megölni két tulajdon férjét, és elárulni a saját gyermekeit. Betty Lou ízig-vérig szociopata volt.

betty-lou-beets-11.jpg

Texas állama felkészült a tárgyalásra. Míg Betty végig azzal védekezett, hogy a gyerekei ölték meg a férfiakat, a vád négy koronatanúval (Shirley Stegner, Robert Branson, Billy York Lane és Ronnie Threlkold), és számos bizonyítékkal is tudott szolgálni. Többen azok közül, akik jelen voltak a tárgyaláson, rémisztőnek írták le a vádlott szemeit. Ezek fényében az ítélet nem lehetett kérdéses. Betty Lou Beets_et halálra ítélték, és 2000. február 24-én méreginjekcióval kivégezték. 62 éves volt. Halála ellenére továbbra is ő az egyik leghírhedtebb fekete özvegy Amerikban.

A bejegyzés trackback címe:

http://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr7312483571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.