A történelem kezdete óta az emberek a lehető legjobban megbüntetni a társadalom ellenségeit. Ennek egyik ősi eszköze a halálbüntetés, az igazságszolgáltatás legszigorúbb formája. Az ókori egyiptomiak megkövezéseitől a modern amerikai államok méreginjekcióiig a kivégzések történelme igen széleskörű. És minden másnak, ennek a történetnek is vannak sötét foltjai és hullámvölgyei. Ebben a cikkben összefoglaltuk a legérdekesebb, illetve a legbizarrabb történeteket.
Nem volt kifizetődő
Úgy vélem, hogy a történelem legszörnyűbb kivégzési módja az ókori görög vívmány, a bronzbika. Ez egy bika alakú bronztartály, melybe elhelyezték az elítéltet. Ezután tüzet gyújtottak alatta, és élve megfőzték a szerencsétlent. A szörnyű szerkezetet egy szicíliai városállamban, Akragaszban találta fel a neves bronzműves, az athéni származású Perillosz. A megrendelő a polisz uralkodója, Phalarisz volt, aki messzeföldön hírhedt volt a kegyetlenségéről. A férfi nem egyszerűen keménykezű volt, hanem egyenesen szadista, ez vezette a bika ötletéhez is. Phalarisz elvetemültségét jól mutatja, hogy miután a szerkezet elkészült, először magát, Perilloszt küldte a bikába. Persze ez nem maradhatott büntetlenül. Évekkel később egy felkelés megbuktatta Phalariszt, és ő maga is a bronzbikában végezte.
A legenda szerint hasonlóképpen Joseph Ignace Guillotin francia orvos is, aki a guillotine (nyaktiló) feltalálójaként vonult be a történelembe. Állítólag a humánus és nagynevű tudós maga is saját találmányának az áldozata lett a jakobinus diktatúra idején. Azonban ez a népszerű elmélet nem állja meg a helyét. Egyrészt nem maga a doktor szerkesztette meg a nyaktilót. Neki az az érdeme, hogy 1789-ben javasolta a nemzetgyűlésnek egy fájdalommentes kivégzőeszköz használatát. A feltaláló személye nem ismert. Ráadásul írásos dokumentumok bizonyítják, hogy az orvos nem lett a halálbüntetés áldozata.
Amikor nem működik a dolog...
A halálbüntetési rendszerben is adódnak kisebb-nagyobb hibák. A legnyilvánvalóbb baklövés az, ha az elítélt túléli a dolgot. Ilyen volt például az angol John Lee, egy inas, aki állítólag agyonütötte a munkaadóját és elvágta a torkát 1884-ben. Egy évvel később háromszor is megpróbálták felakasztani, de a csapóajtó, amin az elítéltnek le kellett volna esnie, sosem működött. Mivel az ügy amúgy is vitatott volt, Lee büntetését életfogytiglani börtönre enyhítették. 1907-ben szabadult, majd Amerikában családot alapított. Soha többé nem vétkezett. 1933-ban hunyt el, természetes halállal.
Hasonlóképpen járt az ohiói Rommel Broom. Az afroamerikai férfit egy 14 éves lány elrablásáért, megerőszakolásáért és megöléséért ítélték jogerősen halálra. 2009. szeptember 15-én kellett volna neki beadni a halálos injekciót. Csakhogy az amerikai törvények tiltják a szakképzett orvosi személyzet bevetését a kivégzőkamrában, így a kivégzés feladata a börtönőrökre hárul. Ők azonban sokszor nincsenek tisztában az intravénás injekciók beadásának szabályairól. Rommel Broom esetében is ez történt. A kivégzőtisztek összesen tizenegy helyen szúrták bele az injekciós tűt a nyakán, a könyékhajlatain, a csuklóin a bokáin. Broom saját maga is segédkezett nekik, az oldalára feküdve próbálta meg kitágítani az ereit. Ám végül feladták, és Broomot visszavitték a siralomházba. Jelenleg is ott él, és az ügyvédei szerint senkit sem lenne szabad kétszer kivégezni.
Out of order
De ha az elítélt ténylegesen meg is hal, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a munka el van végezve. A történelem szinte minden kivégzési módjánál fennáll a hiba veszélye, mely irtózatos fájdalmakat okozhat az elítéltnek. Stuart Mária skót királynő nyakára 1587-ben háromszor is rá kellett csapni a bárddal, mire sikerült végre megölni. A 22 éves náci felügyelőnő, Irma Grese 1945-ös felakasztása során túl rövid volt a kötél, emiatt a lány négy percig lógott a levegőben, mire megfulladt. Az sem példanélküli, hogy a kötél túl hosszú, így az lefejezi az áldozatot. Amikor Pedro Medinát 1997-ben Floridában villamosszékbe ültették, a férfi feje felgyulladt, és a teste füstölgött, így gyakorlatilag halálra égett. Az oklahomai Clayton Lockett méreginjekcióját fel kellett függeszteni, mert az áldozat nem aludt el és halt meg a méregkoktéltól. Elengedték, de 47 perccel később meghalt. A gázkamra legnagyobb hátránya az, hogy az elítélt sokszor ösztönösen visszatartja a lélegzetét, ezzel fokozva a saját szenvedését.
Amit szabad Jupiternek...
Az évek során felmerült annak a problémája is, hogy egy jogállamban nem végezhető ki akárki. Míg Sztálin engedélyezte a halálbüntetés kiszabását a 12 éves gyereknek is, addig 1786-ban Amerikában is kivégeztek egy 12 éves indiánlányt, a gyilkos Hannah Ocuisht. Ezzel szemben a 60 éves sorozatgyilkosnál, Dorothea Puenténél, vagy a 81 éves hazudozónál, Jean Allennél fel sem merült a halálos ítélet kiszabása.
A kor mellett az elmeállapot is jelentős tényező lehet. Míg a Harmadik Birodalomban még irtották a szellemi fogyatékosokat és kihasználták az elmebetegeket, addig a sorozatgyilkos gyermekmolesztálót, Debra Brownt az alacsony IQ-ja, a családirtó Michael Owen Perry-t pedig a skizofréniája mentette meg a kivégzéstől. Ezzel szemben a bipoláris Nathan Dunlap, illetve a Borderline-személyiségzavarban szenvedő Christa Pike jelenleg is a siralomházban várnak a kivégzésükre.
A feminizmus a halálos ítéleteknél is érezteti hatását. Míg 1976 óta az USÁ-ban több mint másfélezer férfit végeztek ki, a nőknél ez a szám mindössze 16. A gyengébbik nemre csak ritkán szabnak ki ilyen súlyos büntetést, ráadásul náluk sokkal gyakrabban változtatják az ítéletet időközben életfogytiglani börtönre.
