Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

KillerGoth

Gyilkosok, akiknek a rokonai szintén öltek

2017. január 28. - Jack Hate

Azt mondják, a vér nem válik vízzé, és ez a kriminológia világára is igaz. Egyes gyilkosok - akarva, akaratlanul - a szintén gyilkos szüleiket, rokonaikat utánozták, és ez sokszor örömet gerjesztett bennük. Most következzék öt gyilkos, akiknek a vérében volt az ölésre való hajlam.

kathleen-folbigg-5_1.jpg

Az ausztrál Thomas John Britton 1969. január 8-án 24 szúrással megölte a volt szeretőjét, Kathleent. A férfi korábban a volt feleségét is megszúrta, de ő túlélte. Kathleen azonban nem volt ilyen szerencsés. Britton azzal védekezett, hogy az áldozat bántani akarta a kislányukat, akit szintén Kathleennek hívtak (ő látható a fenti képen, felnőttként). A gyermek a gyilkosság után a nagybátyjához került, aki molesztálta. Felnőttként férjhez ment, és négy gyermeket született. Ám továbbra is az apja vére csordogált benne, és mind a négy gyermekét megfojtotta egy párnával. Majdnem megúszta, de a férje megtalálta  naplóját, melyekben leírta a gyilkosságok részleteit. Életfogytiglnait kapott, ebből legalább harminc évet börtönben kell töltenie.

020.jpg

A "Rosztovi Hasfelmetsző", Andrei Chikatilo (fent) legalább 52 nőt és gyereket ölt meg 1978 és 1990 között. Áldozataik megölte, megcsonkította és maszturbált a holttestekkel. Halálra ítélték és 1994-ben kivégezték. A férfi fia, Yuri Odnachevára változtatta a vezetéknevét, de a gyilkos örökség elől nem tudott megszökni. 2009-ban, 39 évesen letartóztatták, amiért többször hasba szúrt egy férfit egy ukrajnai benzinkúton.  Az áldozat szerencsére teljesen felépült. Juri Odnacheva azt állította, hogy csak meg akarta akadályozni a férfit abban, hogy ellopja a kocsiját, de a bíróság nem hitt neki. Tizenöt évtől életfogytig terjedő börtönre ítélték.

ruby-thomas-court.jpg

Az angol Ruby Thomas (fent) egy okos és kedves kislány volt egészen nyolc éves koráig. Ekkor ugyanis az agresszív apját letartóztatták, amiért 28 késszúrással meggyilkolt egy taxisofőrt. Ruby-t az anyja nevelte, de a fiatal lány lázadó kamasz lett, és az apját akarta követni. Kirúgatta magát egy magániskolából, ivott és késsel fenyegetett meg egy buszsofőrt. 2009-ben, 17 évesen a londoni Trafalgar téren belekötött az Ian Bynhambe, mert nem tetszett neki a férfi homoszexualitása. Egy heves veszekedés után Ruby két barátja segítségével halálra verte az áldozatot. A három elkövető közül a felbujtó Ruby kapta a legsúlyosabb büntetést, nyolc év fegyházat. Két és fél év letöltése után szabadult.

12files_2-190.jpg

Az amerikai Brookey Lee West (fent) egy sátánista és rasszista családban nőtt fel, szülei egészségtelen elveket neveltek belé. Kislányként az anyja, Christine Smith börtönbe került, mert lelőtte a szeretőjét. Felnőttként Brookey elismert műszaki könyveket írt, de még mindig sátánista volt. Valószínűleg ő lőtte le a férjét, Howard St.John-t, de sosem emeltek ellene vádat ezért a gyilkosságért. Miután megözvegyült, West Las Vegasba költözött, hogy ápolja az idős és beteg anyját, Christine-t. Ám Brookey nehezen tűrte az ápolónői szerepet, és 1998-ban megfojtotta az anyját. Ironikus, hogy a gyilkos Christine-t a lánya ölte meg, akit ő nevelt gyilkossá. West egy kukába rejtette az anyja hulláját, és három évig egy raktárban tartotta. Ezalatt végig felvette a néhai Ms. Smith nyugdíját. Végül a raktár körüli borzasztó hullaszag leplezte a gyilkost. Brookey-t életfogytiglani börtönre ítélték.

australias-worst-serial-killer-ivan-milat.jpgAz ausztrál sorozatgyilkos, Ivan Mialt (fent) legalább hét turistát mészárolt  le 1989 és 1992 között. Tényleges életfogytiglanit kapott. A férfi egyik rokona , a 19 éves Matthew Milat példaképének tekintette dédnagybátyját, és le akarta utánozni a bűncselekményeit. 2010 novemberében Matthew és egy Cohen Klein nevű barátja elcsaltak egy 17 éves fiút, David Auchterloniát füvezni ugyanabba az erdőbe, ahol annak idején Ivan Milat is gyilkolt. Már ekkor eldöntötték, hogy ott akarják megölni a fiút. A helyszínen Matthew egy kétélű szekercével elkezdte vagdosni a célszemélyt, és órákon át gyönyörködött az áldozat fájdalmában. Végül ketté vágta David koponyáját. A gyilkosság másnapján Matthew a szörnyű bűnével hencegett a barátainak, és még egy verset is írt a gyilkosságról. Nem csoda, hogy hamar lebukott, és 43 év börtönre ítélték.

A bejegyzés trackback címe:

https://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr6512163059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása