George Joseph Smith 1872. január 11-én született Londonban. Más kiskorában nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy angyal. Még kilencéves sem volt, amikor először javítóintézetbe került, és már egyből nyolc évre. Az anyja már ekkor megjósolta, hogy a fia akasztófán végzi.

A kisfiú egy szívtelen, hideg férfivá vált, ám rendkívül szorgalmas is volt. Már a javítóban kitanulta a tolvajlás művészetét, amit felnőttként is sikerrel alkalmazott. Nagyon okos volt, ennek ellenére ki-be járt a börtön kapuján. Ez ráébresztette arra, hogy nem fog karriert futni, ha saját maga intézi el a piszkos munkát. Azt is tudta, hogy a nők elolvadnak az apró, fekete szemeitől. (Később több áldozata is elmondta, hogy nem tudtak ellenkezni a fekete írisz látványától.) A vonzerejét kihasználva Smith rávette néhány alkalmi partnerét, hogy ők lopjanak helyette. A módszere az volt, hogy hamis ajánlólevéllel berakta a lányokat szobalánynak tehetős családokhoz, majd azok elloptak mindent, amit el tudtak mozdítani. Az üzlet olyan jól ment, hogy Smith nyitott egy pékséget is, egy évvel később pedig feleségül vette a 18 éves Caroline Beatrica Thornillt.

Az ifjú feleség csak az egyike volt a 26 éves Smith tolvajainak. A házaspár gyakran költözködött, hogy elkerüljék a lebukást. Amíg Caroline lopott, George megismerkedett egy középkorú nővel, akinek volt egy panziója a Londonban. Rövid együttlét után összeházasodtak. Ezután ingyen lakott az asszonynál, és annyira a bizalmába férkőzött, hogy ki tudta csalni minden megtakarított pénzét. Nem sokkal később faképnél hagyta a nőt, és az annyira szégyellte magát, hogy nem szólt a rendőrségnek. Smith rájött, h

ogy ezzel a módszerrel rengeteg pénzt szerezhet.

Ám nem sokkal később Caroline Thornillt letartóztatták, amikor megpróbált ellopni néhány ezüstkanalat. Smith rá gyakorolt hatása annyira erős volt, hogy a lány nem dobta fel a férjét. Egy év börtönre ítélték, miközben Smith faképnél hagyta. Amikor Thornill kiszabadult, meglátta a férjét egy másik nővel andalogni, és dühében egyből feladta a rendőrségen egykori felbujtóját. George két év börtönt kapott, a szabadulása utáni  első útja pedig Caroline-hoz vezetett. Meg akarta ölni a nőt (aki még mindig a felesége volt), de annak férfirokonai alaposan helyben hagyták. Smith tudta, hogy a bosszú nem kifizetődő, ezért visszatért régi mesterségéhez, a nősüléshez.

George a déli tengerparton tevékenykedett. Csábításait igyekezett mindig a legkölcséghatékonyabban megoldani, és a leggyorsabban lezárni. Az áldozatait feleségül vette, majd nem sokkal később valami bagatell indokkal elcsalta egy távoli helyre, hazaszökött és kirabolta arája házát. Amikor az áldozatok megunták a várakozást, hazamentek és meglátták, mi történt. Egyikük sem mert szólni a rendőrségnek, annyira szégyellték magukat. Smithnek ezek a hóditások minium harminc, de akár több száz fontot is hoztak.

1908-ban George feladott egy újsághirdetést, melyben házvezetőnőt keresett bristoni boltjába. A férfi ezúttal a saját nevét használta, és nem pénzszerzés volt a szándéka. Fel is vette a huszonnyolc éves Edith Mabel Peglert. A fekte hajú, kerek arcú, telt nő belopta magát a férfi szívébe - habár eddig senki sem hitte volna, hogy van szíve. Összeházasodtak, de Smith még nem mondott le a Casanova-életstílusról. Azt hazudta Edith-nek, hogy régiségekkel kereskedik, ezért tartózkodik hosszú ideig távol.

1908. júniusában George feleségül vette a worthingi özvegyasszonyt, Florence Wilsont. A nőnek 30 fontja volt postatakarék formájában, és mindössze három hete ismerte Smith-t, amikor kimondta a boldogító igent. Július 3-án a férfi elvitte asszonykáját a White City-i kiállításra, majd azzal a kifogással, hogy újságot vesz, otthagyta. Visszarohant Camden Town-i szállásukra, és elvitte a neje összes holmiját.

1909. októberében - George Rose néven - elvette Sarah Freemant, egy southamptoni vénlányt. Dél-London claphami övezetében telepedtek le, és George azt állította, hogy antik bútorkereskedést szándékozik nyitni. A nő minden megtakarított pénzét kivette a bankból, és a férjének adta. November 5-én a férfi elvitte nejét a Nemzeti Galériába, majd azt mondta, hogy kimegy a mellékhelyiségbe. Ehelyett elinalt a szállásukra, kirámolt mindent, és magára hagyta kedvesét. Ezzel az afférral négyszáz fontot keresett, mindössze egy hónap alatt! Ez az akkori átlagos évi jövedelem négyszerese volt!

1910 augusztusában Smith Bristolban tartózkodott, ahol megismerkedett a harminchárom éves vénlánnyal, Beatrice Constance Ann Mundy-val, azaz "Bessie"-vel. Hamar a nő bizalmába férkőzött, aki egy gyenge pillanatában elárulta, hogy az apja egy  wiltshire-i bankigazgató volt. A férfi azonban meghalt, és 2500 fontot hagyott a lányára  kötvényekben. Smith - aki közben a Henry Williams nevet használta - alig akart hinni a szerencséjének. Ám akadt egy nagy probléma: Ms. Mundy örökségét egy rokonokból álló csoport kezelte, akik havi nyolc font járadékot fizettek a nőnek. Smith-Williams sürgősen Weymouthba utazott, ahol közös lakást vett a kedvesével. Hamarosan feleségül vette Bessie-t, ám ez nem tetszett a nő rokonainak. Több eszük volt az ifjú aránál, ezért vonakodtak kifizetni a hozományt. Végül decemberben küldtek 134 fontot kamat fejében. Smith-nek elege lett, és december 13-án elhagyta a kedvesét. Egy levelet azonban még hátra hagyott, melyben azt állította, hogy nemi bajt kapott Bessie-től. (A nő valójában még szűz volt, és nem értett az ilyen dolgokhoz.) A 134 fontot természetesen magával vitte.
1912 márciusában Weston.super-Mare-ben Bessie nárciszt vásárolt a barátnőjével, amikor meglátta George-ot, egy másik nővel andalogva. A mézesmázos Casanova kimagyarázta magát, és a pár újra egymásra talált. Ezután utazgattak az országban, majd egy szerény otthont vásároltak a kenti Herne Bay-ben, a High Street 80. szám alatt. Smith egy ügyvéd tanácsát kérte, hogy hogyan szerezhetné meg arája pénzét. Az ügyvéd elmondta, hogy ez csak úgy lehetséges, ha Bessie a végrendeletében mindent a férjére hagy, majd meghal. Ennek a mondatnak később halálos következményei lettek.

Július 8-án a házaspár végrendelkezett, s mindenüket egymásra hagyták. Másnap Smith vett egy kétfontos bádogkádat, melynek árából lealkudott 12,5 penny-t. Július 10-én elvitte Bessie-t egy fiatal, tapasztalatlan orvoshoz, mivel az asszonynak görcsei támadtak. Két nappal később már házhoz hívták a doktort, ugyanezzel a panasszal. A férfi az ágyban találta Bessie-t kipirultan, de egészségesen. Felírt némi nyugtatót, majd elment. A nő aznap este levelet írt a nagybátyjának, melyben leírta, hogy milyen jól bánik vele az ura. Másnap (júl. 13-án) a doktor üzenetet kapott: "Tudna azonnal jönni? Azt hiszem, a feleségem meghalt.". Az orvos a házhoz rohant, ahol a kétségbeesett George várta. Bessie a fürdőkádban feküdt, holtan. Smith azt állította, hogy halat vásárolt, amíg a felesége megfürdött, majd vízbe fulladt. Az orvos úgy gondolta, hogy Bessie megszédült, és a haláleset egy baleset következménye. Azt azonban nem tudta, hogy George Smith fojtotta vízbe a feleségét, méghozzá hidegvérrel. A férfi elhamvasztatta a felségét, és csak ezután szólt az áldozat családjának. A gyanakvó rokonok kénytelen-kelletlen kifizették neje örökségét, méghozzá 2591 fontot, tizenhárom shillinget és hat penny-t. A gyilkos ezután felmondta a lakásbérletét, és visszavitte a kádat a kereskedőhöz.

Az öröklött pénzből Smith nyolc házat vásárolt Bristolban, nyitott egy üzletet, és évjáradákot vásárolt magának. 1913 októberére azonban megint pénzzavarba került, és elhatározta, hogy újabb gyilkossággal elégíti pénzéhségét. A célszemély a huszonöt éves ápolónő, Alice Burnham volt. Az alacsony, kövérkés vénkisasszony apja egy  buckinghamshire-i gyümölcstermesztő volt. George Southsea-ben találkozott először Alice-szel. A nő - apja aggódása ellenére - hozzáment a sármőrhöz, sőt, hagyta, hogy életbiztosítást kössenek a nevére ötszáz font értékben. A nő rendkívül mwegbízott a férjében, aki közben száznégy fontot szerzett az apjától hozomány címén, és kivett 27 fontot a nő takarékszámlájáról. Ezután a férfi elhatározta, hogy nyaralni megy az asszonykájával. 1913. december 10-én érkeztek meg a fagyos Blackpoolba, ahol egy bizonyos Mrs. Crossley panziójában szálltak meg. Mrs. Smith fejfájásra panaszkodott, ennek ellenére levelet írt az apjának, melyben a férjét dicsérte - akárcsak Bessie Mundy.  Hamarosan Alice fürödni ment, de George követte, és belefojtotta a fürdőkádba. Hmarosan hívta az orvost, aki nem talált gyilkosságra utaló nyomokat. Mrs. Crossley azonban gyanakodni kezdett, és kidobta Mr. Smitht a házából. Többet ő sem tehetett. George elhamvasztatta a felesége holttestét, majd megszerezte a nő megtakarításait és az életbiztosítási pénzét is.

Smith áldozatai (balról jobbra): Beatrice Mundy, Alice Burnham és Margaret Lofty

A gyilkosság után George a John Lloyd nevet használta. Megismerkedett a 38 éves Margeret Lofty-val, egy lelkész társalkodónőként dolgozó lányával. A nő nagyon hamar beleszeretett a Casanovába, aki egyből el is vette. A nőnek voltak megtakarításai, az apjától is örökölt, de George 700 fontos életbiztosítéást kötött rá. 1914 decemberében a férfi nyaralni vitte felségét Highgate-be, ahol 17-én Margaretnek görcsei támadtak. Hozzá is kihívták az orvost, és ő is írt egy levelet a családjának. Ám  Smith még aznap este megfojtotta a nejét fürdés közben. Megszerezte az asszony anyagi javait, majd tovább állt.

A News of the World című folyóirat azonban leírta Margaret történetét 1915-ben. Hamarosan Alice Burnham apja is jelentkezett, azzal, hogy az ő lánya is fürdőkádban halt meg, előtte neki is görcsei voltak, ő is írt egy levelet a halála előtt, őt is elhamvasztották, és az ő férje is egy jóképű, gazdag idegen volt. Az eset felkeltette a nyomozók figyelmét is, akik hamarosan elkapták John Lloydot. A férfi elismerte, hogy a valódi neve George Joseph Smith, és hamarosan beismerte, hogy ő volt Alice és Margaret férje is. A nyomozók utána néztek a férfi múltjának, és fényt derítettek a férfi összes csalására, a bigámiára, valamint Bessie Mundy rejtélyes halálára is.

A viharos tárgyalás 1915. június 22-én kezdődött.  média felkapta az ügyet, és George-ból országszerte gyűlölt szörnyeteget kreáltak. A bíró szégyennek tartotta, hogy a agy háború alatt egy ilyen piti üggyel bíbelődik az angol igazságszolgáltatás. Az ítélet nem lehetett kérdéses. George Joseph Smith-t  március 23-án halálra ítélték, és augusztus 13-án felakasztották. Egyetlen ember sírt érte, mégpedig Edith Pegler, George igazi szerelme. Caroline Thornill, aki időközben emigrált Kanadába, kihasználta az özvegységét, és a kivégzés után hozzáment egy kanadai katonához.