Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

KillerGoth

10 gyilkos szerencsevadász

2016. október 13. - Jack Hate

A szerencsevadászok olyan kapzsi emberek, akik többször váltanak partnert és házastársat, mint pólót. Ehhez tényleg nincsen szükség empátiára, de néhány hozományvadász még ebben a csoportban is kegyetlennek számított. Most következzék 10 kapzsi ember története, akik halálosan tudtak szeretni.

jill-coit-1.jpg

Az amerikai ex-modell, Jill Lolita Coit tizenegyszer házasodott, ráadásul a hetedik férjétől sosem vált el, így bűnlajstromán bigámia is szerepel . A harmadik férjét lelőtték, és több mint valószínű, hogy a neje húzta meg a ravaszt. A 11. férje, Gerald Boggs rájött neje sötét ügyleteire, ezért Jill a szeretője segítségével agyonverte és lelőtte Geraldot. Mindkét elkövető életfogytiglanit kapott.

louise-peete-and-husband.jpg

A teltkarcsú déli hölgy, Louise Peete (képen jobbra) négyszer ment férjhez, és mindannyian öngyilkosok lettek (a képen a harmadik, Richard Peete szerepel). Két szeretőjét a nő lelőtte és kirabolta. Az egyik ügyben nem találták bűnösnek, de a másikért életfogytiglanit kapott. 18 évet ült le, majd szabadulása után megölt egy idős asszonyt is. Mivel a bíróságon féltek egy újabb, esetleges gyilkosságtól, Louise-t halálra ítélték, és 1947-ben kivégezték.

landru_003.jpg

Henri Landru egy francia szélhámos volt, aki nőket csábított el vidéki házába, majd meggyilkolta őket. 11 áldoztata volt, ebből tizen a feleségei voltak, egy pedig az egyik asszony kamaszfia volt. AZ áldozatai ingóságait megtartotta és eladta. Nagyon nehéz volt elítélni a "Kékszakállt", mivel egy holttest sem került elő, és az elkövetés módja is ismeretlen. Ám végül bűnösnek találták, és 1922-ben lefejezték.

celeste-beard-3.jpg

Celeste Beard három házasságon volt túl, amikor hozzáment az öreg multimilliomoshoz, Steven Beardhez. A nő vásárlásfüggő volt, és elmegyógyintézetbe került, ahol megismerkedett a leszbikus Tracey Tarltonnal. A két tő viszonyba kezdett, és Celeste rávette barátnőjét, hogy lője le Stevent. Amikor az megtette, Celeste ismét férjhez ment, amiért Tracey nagyon felbőszült. Fel is adta a felbujtóját, és mindketten életfogytiglanit kaptak.

smithgj_001.jpg

A brit George Smith eleinte tolvaj volt, de később bigámista lett. A feleségeit lopásra vette rá, de később áttért a tehetős asszonyok megkopazstására. Itt még nem állt, meg, ugyanis három nejét - nem sokkal az esküvő után - vízbe fojtotta fürdés közben. Megszerezte a hozományukat, a spórolt pénzüket és az életbiztosítási pénzüket is. Végül egy újságcikk buktatta le, és az I. világháború idején felakasztották.

shonda-johnson-1.jpg

Az alabamai Shonda Johnson bigámistaként élt és három férje volt: Randy McCullar, William McIntyre és Timothy Richards. Randy rájött a dologra, és megfenyegette a feleségét, hogy feljelenti a rendőrségen. Shonda ekkor megkérte Timothy-t, hogy lője le McCullart, amit az meg is tett. Ám elkapták őket és az asszonyt halálra ítélték. Jelenleg is kivégzésére vár.

della-sutorius-3.jpg

A bájos Della Dante Sutorius ötször ment férjhez. Könnyen manipulálta a férfiakat, de amikor a férfiaknak elege lett, a nő gyakran bántalmazta őket. Ötödik férjét, Dr. Darryl Sutoriust az Interneten ismerte meg, de attól félt, hogy a válással elveszti a férfi pénzét. Ezért 1996-ban álmában lőtte le a férfit, majd öngyilkosságnak álcázta a gyilkosságot. Nem sikerült a terve, elkapták, és 23 év börtönre ítélték. 2010.ben meghalt.

rogers-photo-header.jpg

Lucile Pauline Rogers meg akarta szerezni negyedik férje, Morris Lee Amos vagyonát, ezért rovarirtószerből kinyert arzénnal mérgezte meg. Lassan ölte meg, s a mérget mindig eperfagylaltba tette. Amos végül meghalt, és a nő hozzáment a tehetős Luther Rogershez. A férfit hasonlóképpen mérgezte meg, de elkapták, még mielőtt megölhette volna a férjét. Kétszer húsz év börtönre ítélték. Luther Rogers az arzéntől lebénult.

616beets.jpg

A texasi pincérnőt, Betty Lou Beets-et molesztálták kiskorában. Kamaszként ment hozzá első férjéhez, akitől hat gyermeket szült, majd elváltak. A második férjére Betty rálőtt, de az túlélte. A harmadikat megpróbálta autóval elütni. A negyediket, Doyle Wayne Barkert és az ötödiket, Jimmy Dont Beets-et azonban álmukban fejbe lőtte és elásta a kertjében. Ám végül elkapták a bájos kettősgyilkost, és 2000-ben kivégezték.

josephine-gray.jpg

Josephine Gray egy vudupapnő volt, aki egy borzalmas sémát vezetett be. Rávette a szeretőjét, hogy lője le az első férjét, majd amikor ez megtörtént, hozzámant a szeretőhöz. Később ugyanígy ölette meg a második férjet, jad egy férfipartnerét is. Mindig az életbiztosítási pénzekre vadászott. Ráadásul nem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat. A csalásaiért azonban 40 év börötnre ítélték.

A bejegyzés trackback címe:

https://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr5111803489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása