Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A sorozatgyilkosok blogja

KillerGoth

KillerGoth

5 halálra ítélt, aki szabadlábra került

2016. augusztus 29. - Jack Hate

Andrássy Gyula

andrassy_gyula_foto.jpg

Ő az egyetlen a listán, aki nem ölt embert. A gazdag főnemest a '48-as harcokban játszott szerepéért 1851-ben halálra ítélték. Andrássy azonban  már a per idején is Franciaországban volt (ott ragasztották rá a hölgyek a szép akasztott nevet), ezért csak jelképes akasztást tartottak. 1857-ben hazaért, és 1867-ben, a kiegyezés után ő lett a Magyar Királyság első miniszterelnöke. 1871-ben az egész Monarchia külügyminisztere lett, így abban az országban dolgozott (Ausztria), mely korábban akasztásra ítélte.

Evelyn Dick

evelyn-dick-4.jpg

A kanadai Evelyn Dick férjét lelőtték és feldarabolták, kisbabájá pedig bebetonozva egy bőröndbe tették. Nem tudni azóta se, hogy tényleg ő gyilkolt, vagy csak felbujtóként és bűntársként működött. A férj megöléséért kötél általi halálra ítélték, de később felmentették a bizonyítékok hiánya miatt. A csecsemőgyilkosságért szintén elítélték, és életfogytiglanit kapott. 1958-ban azonban feltételes szabadlábra helyezték, és további sorsa ismeretlen. A férje haláláért végül senkit sem ítéltek el.

Edythe Klumpp

edythe-klumpp-booking.jpg

A cincinatti-i pincérnő hírhedt volt csapodár szerelmi életéről. A nő lelőtte szeretője, Bill Bergen szeretőjét, Louise Bergent. A holttestet elégette, de elkapták. Bár valószínűleg csak azért tette, hogy Bill felesége lehessen, az ögyészség szerint egy banki csalást akart leplezni. Villamosszék általi halálra ítélték, de ezután már azt vallotta, hogy Bill is segített neki. A férfit nem ítélték el, de Edythe kegyelmet kapott, és több mint tíz év letöltése után kiengedték a börtönből.

Billy Wayne Sinclair

hqdefault_2.jpg

A férfi kirabolt és lelőtt egy eladót, amiért halálra ítélték.Ám 1972-ben alkotmányellenesnek minősítették a halálbüntetést, és egész Amerikaában kegyelmet kaptak a siralomházak lakói. Sinclair a börtönben ügyvédnek tanult és feleségül vett egy riporternőt, akivel azóta is boldog házasok. 2006-ban a férfit szabadlábra helyezték. Azóta jó állása van egy ügyvédi irodában, és egy szép birtokon él Houstonban.

Steve "Clem" Grogan

grogan_151.jpg

Clem Grogan egy soroaztgyilkos szekta, a Manson Család tagja lett. Részt vett a kaszkadőr Donald Shea meggyilkolásában. A férfit Steve halálra szurkálta, majd a barátaival együtt kilenc darabra vágták. Grogan a szekta többi gyilkosságában nem vett részt. 1971-ben őt és más tagokat is halálra ítéltek, ami Kaliforniában gázkamrát jelent. Ám 1972-ben eltörölték a halálbüntetést. Grogan ezután vádalkut kötött a bírósággal, és amikor megmutatta Shea elásott torzóját, szabadon engedték.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://killergoth.blog.hu/api/trackback/id/tr10011660172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása